Leírások

Elsõ gitárom egy orosz, hétkulcsos vékonytestûre sikerült modell volt, amit édesapám elsõ fizetésébõl az '50-es évek második felében, a magyar rock'n roll õskor hajnalán használtan vásárolt. Mire hozzám került, addigra már hiányzott róla az ötödik érintõ, amit egy - a nyakon körbetekert - vastagabb drót volt hivatott pótolni.
Ez azért nem jelentett problémát, mert olyan fekvésben már nem volt érdemes játszani, mert a 3. érintõnél már majdnem nagyterc szólt (nem gitárosoknak: rendes gitáron a 3. érintõnél kisterc szól). Tehát az alpfekvésû akkordok elsajátításán kívül másra nem nagyon volt alkalmas. Viszont jól lehetett vele tremolózni. Egyszerûen csak meg kellett húzni a nyakat és már nyúlt is minden húr :).

Második gitárom egy felejthetõ márkájú lengyel ládagyári termék volt, amit azért kaptam, mert egyik ismerõsömnek egy hétre kölcsönadtam Commodore 64 számítógépem adapterét. A hat kulcsból reménytelenül mûanyag volta miatt kb. négy használhatalan volt, viszont orosz gitárom kiváló bronz kulcsaival, némi alapszintû asztalosmunkával sikerült összeházasítani a két "hangszert". Hiába, a kelet az kelet...
Ezzel már sikerült néhány mutatványt végrehajtani, mint pl. barrés akkordok, üveghangok. Nem volt túl szép hangja meg kinézete sem - legszörnyûbbek az ordítóan nejlon, rettenetes illesztésû "gyöngyház" berakások voltak. A nyaka viszont nagyon masszív volt, fogása leginkább egy félbevágott "Dáridó" borosüvegre emlékeztetett, mely erõsen megnehezítette a kezdõ gitáros feladatát. Viszont a '80-as években még nem volt túl nagy választék, azzal kellet kezdeni valamit, ami volt.

Egyetlen hiteles kép lengyel gitáromról az özönvíz elõttrõl

Harmadik gitárom nem is volt az enyém, csak kölcsönbe kaptam, de nálam volt kb. egy évig. Reghin márkájú román gitár volt, ami élénkpiros színben pompázott - és látszott, hogy a gyárban próbálkoztak a "sunburst"- festés elsajátításával, de a gitáron csak az volt észrevehetõ, hogy rossz volt a szórópisztoly és itt-ott elég nagy pacákat hagyott.
A hangja viszont gyönyörû volt, köszönhetõ annak is, hogy 12 húrral látták el. Ahogy emlékszem, elég sokat használtam tábortûzi stílusban, és jól is teljesített, bár az oktávnál már eléggé hamis volt.

No, de jöjjön végre a lényeg... 1992-ben munkába álltam, és a családi hagyományokat követve én is hangszert akartam vásárolni elsõ fizetésembõl. Kiderült, hogy egy fizetés nem elég (9000 Ft-ot kerestem akkor:). Pénzgyûjtögetés közben kinéztem magamnak egy Höhner 12 húros modellt, aminek a hangja gyönyörû volt, fényévekkel megelõzve addigi gitárjaimat. Háromhavi fizetésemmel a zsebemben útnak is indultam, hogy megvegyem.
Igen ám, de éppen azokban a napokban érkezett meg az elsõ Ibanez szállítmány a boltba, köztük egy 12 húros PF 10-es. A Höhnerbõl rögtön kiábrándultam. Ez ugyan drágább volt, és tokra már nem futotta, de nem tudtam otthagyni. 26 ezer nememlékszemhányszáz forintért hazavittem.

Kb. egy hétig semmit sem aludtam:). Minden szabadidõmet új szerelmemmel töltöttem. Egyszerûen leírhatatlan volt az élmény, hogy végre HANGSZER van a kezemben. Mind a hangja, mind a játék kényelme miatt állandóan játszanom kellett rajta.
Kipróbáltam 6 húrral is, úgyis jól szólt. Pár hónap múlva sikerült szereznem hozzá egy rendes keménytokot, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma is csaknem eredeti állapotában lehet a gitár. Pedig van benne néhány száz munkaóra és sok ezer kilométer.

A Pf 10-et ma már nem gyártják. Leginkább a Pf 60-as és a V 7212 hasonlít hozzá a legjobban. A nyak, az oldallap és a hátlap mahagóniból, a fedlap lucfenyõbõl, a fogólap rózsfából van. A fogólapon 20 érintõ található.
Mechanikai probléma soha nem volt vele. Mostanra viszont elkoptak az érintõk és a láb mûanyag részét is cserélni kellene.

12 húrral rendkívül telt, csilingelõ, felharmónikusokban gazdag a hangja. Kicsit macerás behangolni, de megéri, sõt kismértékû elhangolással egy természetes tremolót is lehet "készíteni", nagyon érdekes, lebegõ, vibráló hangokat is elõ lehet csalni belõle. 6 húrral pedig ugyanúgy teljesít, mint bármelyik hathúros, annyi különbséggel, egy kicsit lejjeb vannak a húrok a fogólapon.

Használtam táborban, templomban, zenekarban, stúdióban, szórakozásra, mindennapi gyakorlásra és mindig, mindenütt megállta a helyét. Tudom, hogy vannak ennél újabb, jobb hangszerek, de sohasem fogok túladni rajta, mert nagyon megszerettem, benne van az ifjúságom, mindenütt velem az elmúlt 14 évben. A családomon kívül vele tartom legrégegebb óta folyamatosan a kapcsolatot.
A régi barátokat pedig meg kell becsülni.

Tamás